A II. világháború alatt a film propagandaszerepét használták föl. Az ekkor készült brit produkciónál fontos volt a nemzettudat építése, az igaz ügyért folyó háború propagálása.

      A háború utáni időszakból kiemelhető néhány figyelemre méltó alkotás, mint például Lawrence Olivier V. Henrikje, és erre a korra tehetők az Ealing stúdió vígjátékai is, melyeknek nagy szerepe volt abban, hogy Nagy-Britannia filmgyártása jelentős sikereket könyvelhetett el a filmkomédiák terén. A brit film helyzete azonban e néhány alkotás ellenére is egyre aggasztóbbá vált. A II. világháborút követően Nagy–Britanniát ellepték az amerikai filmek, amelyekkel iparuk nem tudott versenyezni. Több filmvállalat csődbe jutott, és – a kormány támogatása ellenére is – a 40-es évek végére az addigi huszonhat stúdióból már csak hét maradt fenn. A brit filmipar gyakorlatilag a csőd szélén állt. Mindeközben megváltozott az ország politikai, társadalmi háttere is. Egyre élesebben hallatták hangjukat a szociálisan hátrányos helyzetűek, az elégedetlen munkásosztály szülöttei. A bizonytalanságok a realista irányzat létrejöttét segítették, és lassan elvezettek az angol új hullám és az úgynevezett „dühös fiatalok” mozijának kialakulásához.