Dühöngő ifjúság

A mozgalom legjelentősebb alkotója Tony Richardson volt, akinek első filmje stílusosan a lázadást elindító alkotás, a John Osborne által írt Dühöngő ifjúság filmes feldolgozása volt. Ez a lázadó mozit elindító alkotás furcsa módon éppen a lázadás föladásáról szól, amit a már említett angol cím is jelez. A főhős, Jimmy Porter sikertelen ember. Egyetemi végzettsége ellenére cukorkát árul a piacon, s házassága sem kielégítő számára. Élete valahol vakvágányra futott, és Jimmy csak örökös lázadásával képes kifejezni haragját a világgal szemben. Az úri középosztályból származó feleségét folyton ócsároló férfi saját sorsa felett érzett dühét tölti ki az asszonyon. A nő meghívja barátnőjét hozzájuk, és a kezdetben gyűlölködő viszony végül – miután a nő közli Jimmyvel, hogy felesége hazaköltözött – szerelemmé szövődik a férfi és Helena között. Azonban vágyaik mégsem teljesülhetnek, mert bármilyen fölszabadító lenne is ez a szerelem, Jimmy mégis az elvetélt, s megalázottságában sajnálatra méltó Alisont választja, a másik asszony pedig elmegy a vonattal, melyen talán együtt is indulhattak volna Jimmyvel egy szebb életet követve. Jimmy Porter föladta lázadó gondolatait, és ezzel önmagát is.

Már ebben a filmben is újfajta ábrázolásmódot jelent a külvárosi környezet, a napi megélhetésért küzdő emberek portréja, de itt még – főként a sok belső helyszín miatt – erősen érezhető Richardson színházi múltjának hatása.

Éppen ezért következő újhullámos filmjében, az Egy csepp mézben (A Taste of Honey, 1961) már főként külső helyszíneket használ, bár még itt is érezhető némely beállításnál a színpadi hatás, ám az alkotás semmit sem veszít ezáltal erejéből. A hősnő, Jo élete eleve elrendeltetett; akárcsak Fellini Cabiriájánál már az első képsoroknál érezhető, hogy a lány sorsa nem oldódik meg. Nem oldódhat meg a néger matróztól teherbeesett kamaszlány sorsa, akinek szeretettelen anyja örökké csak saját fiatalságát próbálja „visszaszerezni”, s aki szerencsétlenségével bosszantja az öntudatos, de szeretetre éhes lányt. A film során az esetlen kamaszlány képes lesz saját egzisztenciát, és „lelkileg cselekvésképtelen” anyjáétól különb világot teremteni, amelyben vállalni meri színesbőrű gyermekét is, egyedülálló fehér anyaként. Ehhez segít neki Geoffrey, aki – talán éppen homoszexualitása miatt – érzékeny Jo egyedi lényére, kitörési vágyára, s megszereti a lányt. Összetartozásukat erősíti, hogy mindketten marginális figurák: egy leányanya és egy homoszexuális, akiket kivet magából a képmutató társadalom. Emberségesen fölépített világukat Jo anyjának visszatérése szétrombolja, és a lánynak nem marad más, csak a megízlelt egy csepp méz egy emberibb életből.