* Forrás: Th. Kelly: History of Public Libraries in Great Britain 1845–1975. London: The Library Association, 1977. pp. 517–518.

** Nincs adat.

Távirati stílusban sűrítsük e számok tartalmát. Ötven év után érte el a lakosság felét a szolgáltatás, hatvan év után meghaladta a kölcsönzött kötetek száma a lakosság lélekszámát, száz év után az állomány ugyancsak. Az első világháború utáni időszakban sikerült a teljes lakosságot lefedni a közkönyvtári ellátással. Egy lakosra 1935-ben közel négy kölcsönzés jutott. A második világháború után (újabb) hatalmas ugrás következett be: mint látjuk, a hetvenes évek elején már tizenkettő kölcsönzést számolhattak egy lakosra vetítve. (Nálunk ez az arány évente 120 millió kölcsönzést jelentene az évtizedek óta lényegében stagnáló 35-40 millió helyett – s ez utóbbi a brit mintához viszonyítva a harmincas évek színvonalát jelenti.)

A mai brit fejlemények megértése végett nem felesleges felidézni, hogy a könyvtári törvényt 1845-ben megelőzte egy múzeumi törvény, amely voltaképp már lehetőséget adott közgyűjtemény – egyben közkönyvtár – létesítésének támogatására is.

A fentiekben röviden jelzett eredmények magyarázataként érdemes megemlíteni, hogy az 1919-ben elfogadott újabb közkönyvtári törvény lehetővé tette a megyei önkormányzatok számára olyan megyei ellátó struktúra (”megyei könyvtár”) megteremtését, mely az eladdig ellátatlan falusi körzetekre koncentrált a szolgáltatások térbeli fejlesztésével. Hogy erre mennyire szükség volt, azt jelzi a fenti táblázat azon adata is, hogy a tízes években csak a lakosság 60%-ára terjedt ki a közkönyvtári ellátás, s csak az újabb szerveződés révén közelítette meg a harmincas évekre a 100%-ot. A megyei ellátást egészítették ki a regionális könyvtárközi kölcsönzési irodák a húszas évek végétől. E fejlemények elválaszthatatlanok a Carnegie Alapítvány hatalmas összegeket biztosító és szinte folyamatos támogatásától.